A kezdet – fotográfiai történelemóra

Néha megkérdezik tőlem, hogy mióta fényképezek. Ha hatásvadász akarnék lenni, azt felelném: nem ebben az évezredben kezdtem. Egyébként tényleg nem, 1996 óta hivatásom a fényképezés. Az előzmények persze kisgyerekkoromra nyúlnak vissza. A történet klasszikus: nagypapámtól kapott távmérős Kiev gép, fekete-fehér Fortepan film, bemozdult és alulexponált családi képek (nem irigylem a Főfotó Vállalat Vörös Hadsereg úti boltjának akkori dolgozóit, akik valami használhatót próbáltak nagyítani a negatívomból).

Tinikoromban jött a cserélhető lencsés Yashica (édesapámtól elkunyerálva), majd középiskola vége felé lelkesítő sikerek, a természetfotózás területén. Gyors katonáskodást követően (persze ott is sokat fényképeztem), nem is lehetett más az irány, mint a profi világ. Fotóriporteri képesítést szereztem, majd következett a való élet: újságok, magazinok, reklámok, esküvők. Számtalan felkérés és kihívás, expozíciók százezrei (8 hosszú évig kizárólag film nyersanyagra), melyek mind-mind hozzátettek valamit a mai tudásomhoz.

Nagyon szeretek fényképezni, de mindig keresem a megújulást a szakmámban. Gyakran cserélem a felszerelésemet, hogy ne váljon rutinná egy-egy visszatérő feladat. Képzésekre járok, ahol új szemléletmódokat és alkotókat ismerhetek meg. Sőt, nemrég egy filmes iskolát is elvégeztem, hogy ne essek kétségbe, ha mozgókép területén kell helytállni.

Szóval a kép a mindenem, az életem, a mániám. Remélem, rólad is készíthetek nemsokára néhányat!